Deae Projekt a Tánc Világnapján

Deae - azaz istennők. Úgy érzem, ez az egy szó összefoglal szinte mindent, amit erről a csoportról tudni kell.
A színpadon mítikum, misztikum és nőisség. Egy kis varázslat, egy kis szemfényvesztés - vagy játék flitterekkel, csillámokkal, a megfelelő fényekkel és zenékkel - ahogy vesszük.
Bár ez már önmagában is elég izgalmas én most inkább arról mesélnék, hogy mi az, ami mindemögött van.
Sok-sok órányi közös próba, egyéni gyakorlás, egy két verzióban is lejegyzetelt koreográfia, vidámság, nevetés, de veszteség és sírás is.  
Az eredeti terv szerint négyen szárnyaltunk volna ízisz szárnyain, majd (másik felállásban) négyen, Kamillával kiegészülve eltáncoljuk a tavalyi karneválon debütált koreográfiánkat, ám az élet sajnos úgy hozta, hogy az egyikünk most nem tudott részt venni a felkészülésben és a műsorban. Az űrt mindnyájan éreztük. Mivel ami a legfontosabb alapját képezi a Deaenek, az a szövetség, amely már a közös tánc előtt kialakult és erősödött folyamatosan.
Kamilla azért szerencsére szólistaként így is becsatlakozott hozzánk és már közösen is sminkeltünk, készülődtünk. Ez az a fajta női kör volt, amelyet már amióta a hastánc világába csöppentem, ismertem.
Nekem abban, ahogy a nők együtt szépülnek, miközben dícsérik, (fotózzák) és segítik egymást, valami igazán nagy szépség van. Ahogy előhívjuk magunkból és egymásból a belső istennőnket. Mindezek után a színpad mellett várakozást, a közös táncot én egyfajta rituáléként is éltem meg. 

Én hiszek abban, hogy ha táncolunk, lehetőségünk van egy felsőbb erővel kapcsolódni. Hogy ez a tudatalattink, vagy valamilyen isten, ezt mindenki maga döntheti el. Amikor pedig közönségünk is van, akkor csatornaként működhetünk, hogy üzeneteket, érzéseket közvetítsünk. Az üzenet természetesen minden egyes néző számára más. Szerintem mindenki azt látja benne, ami épp abban a pillanatban a legfontosabb lehet számára.
Mindenesetre megtisztelő volt számomra, hogy együtt táncolhattam ilyen fantasztikus nőkkel és együtt mesélhettünk a tánc nyelvén.