Amióta tavaly elkezdtem tanítani is a táncot, természetesen foglalkoztatni kezdett a gondolat, hogy egy csoporttal színpadra is lépjünk. Mivel a tanítványaim szégyenlősebbek - mert valljuk be a hastánc megítélés sajnos nem az, amit szeretnénk, így érthető, hogy azt, hogy az ember hastáncol, úgy kell felvállalni és az arra kapott reakciók nagyon...
Lughnasadh - Gaia Női Kör
Pénteken volt a Gaia Női Kör - Lughnasadh, ahol a bőséget ünnepeltük. Igaz, a forgatókönyv szerint többek között a természetben és naplementében gyönyörködtünk volna a beszélgetések és rituáléink közben, azonban egy váratlanul érkező heves viharnak köszönhetően a nappalimban ülve egymás tekintetében és a beszélgetésekben mélyültünk el.
Elemi Fúziós Tánc
Egy "apróság" történt még a nyáron - bár a folyamat ősszel kezdődött: sikeresen elvégeztem az Elemental Fusion Dance első szintjét. Elemi Fúzós Táncként fogok rá hivatkozni, tudtommal az országban elsőként léptem erre az útra, így az én nemes feladatom méltó magyar nevet adni neki. Ugyanis szükség lesz az elnevezésre - nekem mindenképpen. Hiszen ez...
Ilyen volt az újjászületés
A körünk előkészületeivel kissé megcsúsztam (részben, mivel mindenképpen szerettem volna a lehető legfrissebben szedett virágokból fonni koszorút a lányokkal, ami azért jócskán elvitt a pakolási időmből), így édesanyám segítségét kértem az autóba pakolásban és az autóból a helyszínre vitelében. Azt, hogy igazán mennyire vagyok megcsúszva, akkor...
A Napfonat 2022-es elbűvölő dalára készített és a workshopra átdolgozott koreográfiát - melynek eredeti verziója a 2022-es Jáde Hastáncversenyen arany minősítést és különdíjat is kapott - fogjuk ezen a három órán keresztül megtanulni. Mindezt a saját otthonunk - vagy valamilyen általunk választott helyszín kényelmében.
Gaia Női Kör - Lélekfarmi Női Kör
A Lélekfarmi Női Kör logisztikai okokból egyelőre (az idei évre már biztosan) átköltözik a Kámoni arborétumba. Így a neve is megváltozik, melynek kitalálásához a szeretett női körömet hívtam segítségül és perceken belül érkezett a zseniális javaslat, hogy legyen Gaia Női Kör, amelyben aztán mind rögtön egyet is értettünk.
Az istennők tánca - hastánccsoport alakul!
Szeretnék az idén a saját csoportommal színpadra állni a Savaria Történelmi Karneválon.
Újdonságok - Nők a szaunában
Vannak tényleg sorsszerű dolgok. Például számomra a női kör és a szauna esete. Ugyanis néhány hónapja az instagramon elém került egy profil: mobil szauna Szombathelyen. "Milyen izgalmas lenne a szaunázást és a női kört vegyíteni" gondoltam, de majd amikor kevésbé lesz tele a programnaptáram, visszatérek rá.
Őszelő Lélekfarmi Női Kör
Június óta először gyűlt össze a Lélekfarmi Női Kör. Nagyon jó érzés volt ismét az Erdőszéli Lélekfarmon készülődni, majd a kör tagjaival (mind a visszatérő, mind az új) együtt tölteni pár csodálatosan feltöltő órát.
Napköszöntő - Lélekfarmi Női Kör
Immár eltelt két nap, a Napköszönt óta, de a kör hatása még mindig teljesen bennem van. Megpróbálom úgy leírni az eseményeket, hogy ezt lehetőleg ismétlések nélkül tegyem - beleértve a korábbi beszámolóimat, hiszen az előző köröknél is a csodálatos, varázslatos, fantasztikus szavakat használtam, keresem a szinonimákat, de nehéz dolgom van. Ugyanis,...